2010. május 5., szerda

Lekéshetsz az olcsó lakásokról

A budapesti újlakás-piacon jelenleg kapható lakások várhatóan 2010 végéig elkelnek, ezt követően pedig érzékelhető lakáshiány várható 2011-ben, amely jelentős, 15-20 százalékos áremelkedéssel párosul majd - közölte az Elephant Holding Cégcsoport és az OTP Lakáslízing az MTI-vel... Mivel Sopronban is hasonló folyamatot prognosztizálunk, ezért közöljük a követlező cikket:
Míg 2008 előtt 10-12 ezer lakás épült - és talált rövid idő alatt gazdára - évente Budapesten, addig 2010-ben ennek mintegy egynegyedét értékesíthetik az újlakás piacon. Beruházói várakozások szerint az idei év végére érezhető lesz a lakáskészlet apadása és az ezzel járó lakáshiány - idézi a közlemény Zelei Zoltánt, az Elephant Holding értékesítési igazgatóját.
A cégek szakértői hangsúlyozzák: az utóbbi két évben közel 50 százalékkal esett vissza az új lakásokra kiadott építési engedélyek száma, ezzel párhuzamosan pedig csökkent a megépült és átadott lakások száma is. Egy olyan európai fővárosban, mint Budapest, ahol az agglomerációval együtt több mint kétmillió ember él, évente legalább 15-20 ezer új lakás építése lenne szükséges ahhoz, hogy a lakásállomány ne öregedjen el.
Zelei Zoltán szerint a nyugat-európai és tengerentúli piacokkal ellentétben, Budapesten nem volt "lakásár buborék", hiszen a négyzetméter árak 300-600 ezer forint körül alakultak, szemben az európai nagyvárosok 1-2 millió forintos, illetve a kelet-európai 500-900 ezer forintos négyzetméteráraival. Ez is indokolttá teszi, hogy a 2011-re prognosztizált keresleti piac jelentős árkorrekciót hozzon magával.
A befektetési célú ingatlanvásárlással kapcsolatban megjegyzik: magánszemélyként a jelenlegi piaci és gazdasági környezetben mindössze 5-8 százalék körüli nyereséget lehet realizálni banki befektetéssel, miközben újépítésű lakások vásárlásával, mintegy 12-18 százalékos hasznot lehet elérni rövid távon.
Forrás: http://www.napi.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ebben a menüpontban minden kedves olvasó véleményét várjuk. A véleményeket munkánk során hasznosítani fogjuk. A megjegyzéseket köszönjük.