2010. október 29., péntek

Mennyi az ára valójában egy ingatlannak?

Az ingatlanvásárlás nem fejeződik be a szerződéskötéssel. Aki azt hiszi, hogy azzal, hogy vevőként kifizette az ügyvédnek a jutalékot, befejeződtek az ingatlan megvásárlásával kapcsolatos kiadásai, téved. Fel kell készülni az ezek utáni, következő várható kiadásokra is:
Elkelt a lakásuk, s megvan már az is, ahova költözni fogunk, a java viszont még hátra van. Nem lélegezhetünk fel, hiszen az adásvétellel még nem zárult le semmi, sőt jönnek a további a pluszköltségek: lakásvásárlási illeték bizonyosan van, de nem spórolható meg az ügyvédi munkadíj (az általában megállapodás tárgya, de az ügyvédeknél bevett szokás, hogy az ingatlan árának 1-3 százalékát kérik el munkadíjként), közjegyzői díj sem, nem is beszélve a költözés költségéről.

Átköltözés több tízezerből

Egy szállítóautót óránként általában 3 – 4 ezer forintért vehetünk bérbe, de ehhez még nem jár semmilyen segítő kéz. A költözéskor ugyanis a rakodók munkájáért külön kell fizetni. A cégek hirdetéseit böngészve megállapíthatjuk, hogy egy rakodómunkás szolgálatiért óránként általában 1500 forintot kell fizetni. Ha tehát valaki mondjuk, két rakodómunkással négy óra alatt le tudja zavarni az egyik lakásból a másikba való átköltözést, annak csak a teherautóért 12-16 ezer forintot, míg a munkásokért 12 ezer forintot kell letenni a költöztető cég asztalára. S ez a 24-28 ezres indulóköltség még csak a kezdet.

Új lakás rendbehozatala több tízezerből

Megérkeztünk az új otthonunkba, ahol a dobozoktól alig látjuk a falakat, de azt azért már tudjuk, hogy bizony egy tisztasági festés még akkor sem árt, ha a lakás nincs is lelakva. Ezt megtehetjük mesterrel, de mi magunk is nekiveselkedetünk a festésnek. Viszont hiába spóroljuk meg így a mesterember munkadíját, a festés mégis kiadással jár: manapság festékekben széles a kínálat, 8 liter fehér egyrétegű falfesték már 2500 forinttól kapható. Mivel egy liter festék kb. 8-9 négyzetméternyi falat fed be, s mivel ebből a fajtából kétszer kell átfesteni a falat, így nem biztos, hogy az olcsó a jobb. Az egyrétegű színes festékek ára borsosabb, hiszen egy 2,5 literes kiszerelés általában 3 és fél ezer forinttól indul, viszont időt spórolunk velük, hiszen ezekkel tényleg csak egyszer kell átfestenünk a falakat. Ezek mellett még pluszköltségként fel kell számolni, a festőhengert is, melyeknek az ára pár száz forinttól kezdődnek, de elektromos festőhenger 15 ezerért is kapható. A festés után pedig ott a takarítás: mind a fertőtlenítőszerek, mind pedig a surlóporok darabja 4-600 forintba kerül, míg a tükör- és ablaktisztítókért 300-1700 forintot kérnek a kereskedők. A bútortisztítók ára között is lényeges különbség van, hiszen a piacon található olyan termék, amelyik csak 300-, de van, amelyik majdnem 1000 forintba kerül.

Illeték több százezerért

A lakásszerzési illeték mértéke 2010. január 1-étől csökkent, de még így is megmaradt. Így a változás abból áll, hogy míg korábban 4 millió forintig 2 százalék, a felett pedig 6 százalékos mértékű illetéket kellett fizetni, addig a jelenleg hatályos illetékszabályok szerint 4 millió forintos összegig ugyancsak 2 százalék az illeték mértéke, a felett viszont már csak 4 százalékot kell fizetni. (Amennyiben tehát valaki 12 millió forintért vásárol lakást, akkor a fizetendő illetéket az alábbi módon kell kiszámolnia: 4 millió forintig 2 százalékék, vagyis 80 ezer forint, plusz a 4 millió forint feletti részre 4 százalék. 12 milliós ingatlan esetén ez 8 millió forintnak a 4 százalékát jelenti, ami 320 ezer forintot tesz ki. Összességében tehát 80 ezer + 320 ezer, azaz 400 ezer forint összegű lakásszerzési illeték fizetendő.)

Amennyiben viszont valaki új lakást vásárol, akkor neki 15 millió forintig nem kell illetéket fizetnie: az új lakásszerzés 15 millió forintig ugyanis illetékmentes, de csak akkor, ha a megvásárolt lakóingatlan vételára nem haladja meg a 30 millió forintot. ( Ha tehát valaki 20 millió forint értékű új lakóingatlan vesz, akkor 15 millió forintig az illetékmentesség érvényesül, tehát csupán a fennmaradó 5 millió forintnak kell a 4 százalékát illetékként kifizetnie, vagyis 200 ezer forintot tesz ki ebben az esetben a lakásszerzési illeték összege.)

Ezek mellett a fiatalok lakásvásárlását segítő rendelet szerint, azok a 35 év alatti magánszemélyek, akiknek az első lakásunknak az ára nem haladja meg a 8 millió forintot 50 százalékos illetékkedvezményben részesülhetnek, de ennek összege nem maximum csak 40 ezer forintot tehet ki. ( Ha tehát a 35 évét be nem töltött fiatal egy 7 milliós lakást vesz, s ez az első tulajdona, akkor az illeték mértéke 4 millió forintig 2 százalék, azaz 80 ezer forint, a maradék 3 millió forintra pedig 4 százalék, azaz 120 ezer forint. Ez összesen 200 ezer forintos illetéket jelent, de az illetékkedvezménynek köszönhetően azonban 40 ezer forint összegű kedvezmény levonható, így a tényleges illetékfizetési kötelezettség 160 ezer forintot tesz ki.)

És ami még a költözés után fontos feladat

Ha beköltöztünk új otthonunkba, akkor nem árt a zárat lecseréltetni. cseréltessük le a zárat, majd kerekedjünk fel, s többek között írassuk át (a volt tulajdonos jelenlétében leolvasott) vízórát, gázórát, villanyórát.

Forrás: ingatlan.net

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ebben a menüpontban minden kedves olvasó véleményét várjuk. A véleményeket munkánk során hasznosítani fogjuk. A megjegyzéseket köszönjük.