Üvegterasz

Edzett üveg

Amikor 1640-ben Bajorországban, Prince Rupert egy kísérlet folyamán olvasztott üveget ejtett vízbe, hogy meghatározza egy vízcsepp alakját, még senki sem láthatta előre a jövőt.

Az úgynevezett "Rupert-csepp" különös tulajdonságokkal rendelkezett, attól függően, hogy melyik végét érte behatás: az üvegcsepp nagyobb része képes volt ellenállni egy kalapácsütésnek is, míg elvékonyodó fele egész könnyen törött. A vékonyabb rész eltávolítása pedig a csepp teljes szétesését okozta… Ezek voltak a termikusan edzett üveg első példái. A tudósokat és mérnököket egyaránt kíváncsivá tette az olvasztott vagy felforrósított üveg gyors lehűtésének folyamata. Az extra erősség, a hőhatásnak ellenálló képesség és az előre meghatározható törési tulajdonság az üveg technikusoknak széleskörű lehetőségeket jelentettek.

Az edzett üveg kereskedelmi forgalomba az 1930-as években került. A gyártás ekkor még függőleges edzőmódszerrel történt, vagyis az üveglapokat függőlegesen felakasztották, ezek áthaladtak egy fűtőkemencén és aztán a léghűtő szakaszon. A korai hirdetések ezt a "csodaterméket" egy olyan edzett üveg felemelésével reklámozták, amelyen egy elefánt állt.

A gyártási folyamatból eredően a terméknek voltak korlátai. A fűtőszakasz alatt az üvegnek 620-650°C-t kellett elérnie, ezért elég lággyá és disztorzióra hajlamossá vált. A gyártási folyamatot a lapok mérete, illetve vastagsága is limitálta.

Az üveg autókban, illetve repülőgépekben történő alkalmazásának elterjedése a késő 1950-es évektől kezdődően jelentős hatással volt az edzőtechnikákra. Az a tapasztalat és tudás, amit az edzőberendezések gyártói gyűjtöttek az autóipari edzések során, a későbbiekben az építőipar számára is hasznossá vált. Az autóipari üvegekkel ellentétben azonban az építőipar nagy üveglapokat igényelt, akár rendkívüli vastagságút és akár furatokkal vagy kivágásokkal is megmunkáltat. Ezek az építészeti igények mérnöki fejlesztéseket tettek szükségessé a technológia átalakítására. Míg viszonylag egyszerű egy 1 méter széles és 6 mm vastagságú üvegszállító hengert tervezni, ezt arányosan 3 méter szélesre és 25 mm vastagságúra növelni nagyon nehéz. Az eredeti építészeti kemencék keskenyek voltak, legfeljebb 1200 mm szélesek maximum 6 méter hosszúsággal.

A vízszintes edzés fejlődésével az építészek és más szakemberek szűkebb tűréshatárokat vártak, de megjelent az új feldolgozásból eredő sajátos disztorzió, a hengeres hullám. Ez ugyan sokkal kisebb torzulást jelentett, mint azok, amelyek a függőleges edzés következtében tűntek elő, viszont a vízszintes edzés következtében keletkezett sávok sokkal feltűnőbbek, főleg színezett floatüveg és/vagy bevonatos üvegek esetében, különösen, ha ezek hőszigetelő szerkezetbe kerültek.

Nyugat-Európában az 1980-as évek elején a legfőbb biztonsági üveggé az edzett üveg vált törési tulajdonságának köszönhetően, azaz hogy viszonylag kicsi, ártalmatlan részekre törik.

Az 1990-es évek során az üveg gyártók új üvegtípusokat, az építészek igényeit jobban kielégítő színeket és bevonatokat fejlesztettek ki. Ugyanakkor a vevők az egyre nagyobb üveglap használatának lehetőségét keresték. A 90-es évek elején a legnagyobb edzhető lapméret 4,2 x 2 méter volt. Ma már olyan kemence is beszerezhető, amely képes 'jumbo' méretű, azaz 6 x 3,21 méteres üveget kezelni.

Az edzőberendezések gyártóinak a korábbiaktól eltérő típusú üvegek feldolgozásának szükségességével kellett szembenézniük. A hagyományos sugárzó kemencék fő problémája a LOW-E üveg edzésekor jelentkezett a bevonat miatt, amely az infravörös sugárzást visszatükrözte. Ez az üveg két oldalának egyenetlen fűtését eredményezte, amely az edzett üveg számos torzulásához vezetett.

A komplex üvegek feldolgozásának igénye lehetőséget adott a kutatóknak az edzési folyamat vizsgálatára, különösen a hőáramláséra a fűtőfázisban. 1999-ben a Glass Processing Day konferencián Jorma Vitkala (Tamglass) egy dokumentumot nyújtott át a LOW-E üveg edzéséről. Ez volt a bevezetője a konvekciós vagy kombi kemence fogalmának.

Forrás: üvegterasz.hu