2010. március 3., szerda

Hétfőn lépett életbe a hitelplafon-rendelet

Március 1-jétől lép életbe a kormány hitelplafon-rendelete, amely szabályozza az ingatlan-jelzáloghitelek mértékét, illetve a gépjármű-hitelezést.
Szollár Domokos vasárnap az MTI-nek elmondta: a rendelet szerint a jelzáloghitel aránya forinthitel esetében a fedezetként felajánlott ingatlan értékének legfeljebb 75 százaléka, euróhitel esetében hatvan, más devizahitel esetében 45 százaléka lehet. A kormányszóvivő példaként egy húszmilliós ház vásárlását említette, amelynél legfeljebb 15 millió hitel vehető fel forintban, 12 millió forintnak megfelelő összeg euróban vagy 9 millió forintnak megfelelő összeg svájci frankban.
Kitért arra: a rendelet szerint a gépjármű-hitelezés szabályai is változnak. A vásárlásra nyújtott hitel futamideje nem lehet hosszabb 84 hónapnál, vagyis 7 évnél. Forinthitel esetében a hitel nem lehet nagyobb, mint a jármű piaci értékének 75, euróhitel esetében 60, egyéb deviza esetében 45 százaléka.
A kormányszóvivő hangsúlyozta: az új rendelet nem jelent érdemi szigorítást, mivel a bankok az utóbbi időben már szigorították a hitelezési gyakorlatukat, hosszabb távon ugyanakkor kiegyensúlyozottabbá teheti a gazdasági növekedést. A válság "elemi erővel tanította meg", hogy csak addig szabad nyújtózkodni, amíg a takarónk ér. A hitelplafon-rendelet célja a felelős hitelezés elősegítése és a devizaalapú hitelekkel kapcsolatos kockázatok mérséklése, hogy viharállóbb legyen a magyar hitelek és a magyar gazdaság - fogalmazott. Emlékeztetett arra: annak, hogy Magyarországot érzékenyen érintette a pénzügyi-gazdasági válság, az egyik oka az volt, hogy Magyarországon igencsak magas a lakosság devizahiteleinek aránya. A devizaárfolyamok megugrása és a pénzügyi intézmények kamatemelései révén 1 millió 700 ezer adós törlesztőrészlete emelkedett meg egyik napról a másikra, olykor drasztikus mértékben.
Szollár Domokos felidézte: a kormány december 23-án fogadta el a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló rendeletet. Utóbbi, a hitelezhetőségi limittel kapcsolatos új szabályozás június 11-én lép majd hatályba. Eszerint a pénzügyi intézmények a jövőben csak sokkal szigorúbb hitelképességi vizsgálat elvégzése alapján nyújthatnak hitelt az ügyfeleiknek. A rendeletben rögzített feltételek betartását a törvényi úton megerősített PSZÁF folyamatosan ellenőrizni fogja.
Szólj hozzá te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ebben a menüpontban minden kedves olvasó véleményét várjuk. A véleményeket munkánk során hasznosítani fogjuk. A megjegyzéseket köszönjük.