2010. április 13., kedd

Jó befektetés most nyaralót venni?

Túlkínálat, nyomott árak, gátlástalanul alkudó spekulánsok, várakozáson felüli forgalom – ez jellemezte az elmúlt hónapokban a balatoni ingatlanpiacot – számolt be nemrég a Népszabadság. Murányi Ákos, a Duna House elemzője ugyanakkor az InfoRádiónak a minap elmondta, hogy habár olcsón lehet üdülőingatlanokhoz jutni hazánkban, ezek mégsem tekinthetők jó befektetésnek.
Murányi Ákos szerint összességében stagnál a nyaralók piaca, ráadásul az árak nem hogy emelkednének, de a válság miatt egyre alacsonyabbak. A kiemelt üdülőkörzetek kivételével, kevesen érdeklődnek eladó nyaralók után. Mint kiderült, az elemző nem hisz az árrobbanásban. Előfordulnak ugyan áremelkedési hullámok, de túl nagy a kínálat, úgyhogy ezek nem tartanak sokáig - magyarázta a rádiónak.
Aki saját nyaralót akar vásárolni, annak a mostani időszak ideális lehet. Befektetési szempontból azonban nem előnyös most az üdülőkörzeti ingatlanvásárlás, mert az árak inkább lefelé mennek. A Balatonon kívül kevés helyen tapasztalható nagyobb érdeklődés a nyaralóingatlanok iránt. Talán csak a Velencei-tó környéke hasonlóan népszerű - tette hozzá.
Habár túlkínálat van a Balatonon, a forgalom is nőtt az elmúlt évben - derült ki ugyanakkor a Népszabadság cikkéből. Megjelentek ugyanis azok a vevők, akik a jó alkupozícióra csapnak le. Készpénzért veszik a házakat, az alkutartalék egyre nő. Ugyanakkor a vízparthoz közeli, vasúttól távoli, 20 millió forint körüli önálló nyaralók, valamint az új építésű, frekventált helyen lévő apartmanházakban kínált 15–17 milliós garzonok továbbra is piaci áron értékesíthetők. Minden eladható most, amit 10-30 százalékkal a piaci ár alatt kínálnak – vélekedett a lapnak nyilatkozva Török Christian, a keszthelyi Canella CE Kft. ügyvezetője a lapnak.
A velencei tónál csak a kis értékű nyaralók iránt mutatkozik érdeklődés. 7-10 millió forintos ingatlanokat keresnek a vevők, ennél magasabb áron már nem vásárolnak. Az árak már 3 éve folyamatosan csökkennek errefelé, s a folyamat tavalyelőtt októbertől csak tovább gyorsult – mondta a lapnak Paraidi Mihály Barna, az Otthon Centrum székesfehérvári irodavezetője.
A Dunakanyar valaha nagyon felkapott vidék volt, amikor divat lett Szentendrére vagy Leányfaluba és környékére költözni. Akkoriban fel is szaladtak az árak, most azonban a válság miatt ez is a visszájára fordult - ismertette egy másik üdülőkörzet helyzetét Murányi Ákos a rádiónak nyilatkozva.
Arra is kitért, hogy most nagyon nem mennek a faházak. Szerinte ezeknél inkább a telekárat kell megfizetni. Legnagyobb kereslet a 15-20 millió forintos árkategóriába tartozó üdülőkre van, illetve fontos szempont a víz közelsége is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ebben a menüpontban minden kedves olvasó véleményét várjuk. A véleményeket munkánk során hasznosítani fogjuk. A megjegyzéseket köszönjük.